Vélemények

“Barbi elsősorban a barátnőm. Így indultunk. Majd egyszer csak egy műteremben találtam magam vele, ő a kamera túloldalán én a lámpákon innen. Kicsit aggódtam, hogy majd zavarban leszek, pózolni fogok, de az első pillanattól kezdve bensőséges, oldott volt a hangulat, biztonságban éreztem magam, a fotózás minden pillanatában önmagam lehettem.”

Bary Eszter – Szombathely


“Ha olyan fotóssal szeretnéd megörökíteni a pillanatot, aki a lelkével lát az objektíven át, és igazán különleges képeket szeretnél, Barbit érdemes választanod. Azt is szerettem, hogy bármilyen rossz formában is érkeztem, mindig lettek olyan fotók, amivel teljesen elégedett vagyok! Köszi, Barbi!”

Kovács Ágnes – Szombathely


“Aggódtam a fotózás elött, mert a kamerától mindig befeszültem. Nem szeretek pózolni, de Barbi elfogadása és végtelenül nyugodt természete feloldotta bennem a szorongásaimat. A fotózás hangulata nagyon jól sikerült, sok-sok nevetéssel és nagyon sok jól sikerült fotóval végeredményként. Jó szívvel ajánlom Barbit mindenkinek, aki szereti a természetességet és nem akar másnak látszani, mint aki.”

Székely Petra – Budapest


“Mi NŐK azzal a különleges küldetéssel érkezünk a földre, hogy egymást támogatva szebbé, melegebbè varázsoljuk a körülöttünk lévő egyre “hűvösebb” világot. Barbi, azon nem mindennapi fotós, aki őszinte, kifinomult ízlésvilágával csodálatos képeket készített nemrégiben Zsuzskáról és rólam. Köszönjük szépen Barbi azt a szeretetteli, finom támogató teret, amit nyújtottàl a fotózás soràn és a zseniàlis kreativitást, ami hozzàjàrult a végeredményhez.”

Németh Adrienn Mária – Szombathely


+36 30 535 0267 • osvath.barbara@barbra.hu